Heraldikai színek
Mázak (tinktúra)
A heraldikában a mázak (tinktúrák) a pajzs és a címerábrák felületének színezésére szolgáló borítások összefoglaló neve. Hagyományosan három csoportjukat különböztetik meg:
-
fémek
-
színek
-
prémek
A hagyományos heraldikai rendszer hét alapvető mázat különböztet meg: két fémet (arany, ezüst) és öt színt (vörös, kék, zöld, fekete, bíbor). Ezek mellett a prémek (hermelin, evet, mál) sajátos csoportot alkotnak.
Fémek
A heraldikában két fémet különböztetnek meg: az aranyat és az ezüstöt. A hagyományos ábrázolásokon valódi fémlemezekkel, aranyozással vagy ezüstözéssel is megjeleníthették őket, később azonban a sárga és a fehér szín is általánosan elfogadott helyettesítővé vált.
Arany (sárga)
A korai címeresleveleken az arannyal színezett részeket gyakran valódi aranyfüsttel vagy aranyfestékkel készítették. Az egyszerűbb ábrázolásokon az aranyat sárga színnel helyettesítették.
A valódi aranyozás idővel megkophatott, megsérülhetett vagy részben leválhatott, így láthatóvá válhatott az alatta lévő alapozó- vagy festékréteg. A felület elszennyeződése és a kötőanyagok öregedése szintén megváltoztathatta az aranyozott részek eredeti megjelenését. Ezért a történeti címerábrázolások vizsgálatakor fontos különbséget tenni az eredeti színezés és a későbbi állapot között.
Egyes heraldikai hagyományokban az aranyat és a sárgát külön is megkülönböztették. Ilyen esetekben a sárga nem feltétlenül az arany egyszerű helyettesítőjeként szerepelt, hanem önálló színezési elemként jelent meg. Példaként említhető Kassa 1502-es címere, amelyen a sisakdíszként szolgáló kék-sárga szárny közepén aranyliliom látható.
Ezüst (fehér)
A történeti címeresleveleken az ezüst jelölésére gyakran valódi ezüstöt alkalmaztak. Az ezüst azonban oxidáció hatására idővel megfeketedik, és ez számos félreértés forrásává vált.
Ennek következtében több történeti címerábrázolást és zászlót később hibásan rekonstruáltak, mint például a fekete sereg zászlaját, amelyen az eredetileg ezüst részek feketén jelennek meg. Szintén gyakori példa az oklevelek címerein található magyar és horvát címerek ezüstözése, amely mára vörös–feketének hat, feltéve, hogy a felhasznált vörös pigment sem sötétedett vagy barnult meg időközben.
A közönséges ábrázolásokon az ezüst fehér színnel helyettesíthető. Néhány külföldi heraldikai hagyományban azonban a fehér az ezüsttől eltérő, önálló színként is előfordul.
Színek
A korai heraldikában a vörös, a kék, a zöld és a fekete voltak a leggyakrabban alkalmazott színek. A bíbor szintén korán megjelent, de használata kezdetben jóval ritkább volt, és nem mindenütt töltött be azonos szerepet. A hagyományos heraldikai rendszer később ezt az öt színt fogadta el alapvetőként.
A heraldikai színek elnevezése és árnyalata az egyes korszakokban, illetve heraldikai hagyományokban eltérhetett. A heraldikai színnevek nem minden esetben felelnek meg pontosan a mai köznyelvi színmegnevezéseknek.
Prémek
A prémek a heraldika sajátos borításai, amelyek a középkori viseletben használt értékes szőrmék mintázatából alakultak ki. A pajzsokon kezdetben valódi prémek is megjelenhettek, később ezek jellegzetes mintázatát festett ábrázolással helyettesítették.
A prémek a heraldikai rendszerben a fémektől és a színektől elkülönülő csoportot alkotnak. Legfontosabb típusaik az evet, a hermelin és a mál, valamint ezek változatai.
A prémek a magyar heraldikában viszonylag ritkán fordulnak elő, használatuk elsősorban a francia, az angol és más nyugat-európai heraldikai hagyományokra jellemző. Ezekben nemcsak a pajzsmező, hanem a mesteralakok és a címerképek borításaként is alkalmazhatók. Különféle prémmintázatok egymással is kombinálhatók.
Hermelin
A hermelin ezüst (fehér) alapon elhelyezett fekete, stilizált prémfoltokból áll. Ezek az állat farkának jellegzetes mintázatát idézik. Változatai közé tartozik az ellenhermelin (fekete alapon fehér foltok), az erminois (arany alapon fekete foltok) és a pean (fekete alapon arany foltok).
Evet
Az evet a mókus prémjének mintázatát utánzó borítás. Hagyományos ábrázolásán kék és ezüst, illetve kék és fehér elemek váltakoznak. Több változata is kialakult, amelyek elsősorban az elemek alakjában és elrendezésében különböznek egymástól.
Mál (kürsch)
A mál a mókusbőr alsó részéből származó, jellemzően világos, bolyhos-szőrös prém, amely jól megkülönböztethető a kékes-ezüstös evettől. A német heraldikában fordul elő a leggyakrabban.
Ritkábban más prémmintázatok is előfordulnak. A coboly fekete, a nyest vöröses színezetű prémként jelenhet meg a heraldikai ábrázolásokban. A tollpikkely (plumeté) ritka, tollszerű mintázat, amelyet egyes heraldikai rendszerek a prémek közé sorolnak.
Későbbi színek és fémek
A hagyományos hét máz mellett az évszázadok során további színek és fémek is megjelentek a heraldikai ábrázolásokban. Ezek elnevezése és megítélése az egyes heraldikai hagyományokban eltérő lehetett. Egy részük kiegészítő heraldikai színként, más részük nem hagyományos színezésként vagy természetes színű ábrázolásként fordul elő.
Kiegészítő heraldikai színek:
-
tenné (narancsos, barnás árnyalat),
-
sanguine (vérvörös),
-
murrey (szederbíbor).
Ezeket egyes heraldikai hagyományokban külön csoportként, úgynevezett foltokként (stains) tartják számon. Használatuk a hagyományos öt színénél jóval ritkább.
További, nem hagyományos színek:
-
barna,
-
földszín,
-
vízszín,
-
testszín,
-
hamuszürke,
-
égszínkék,
-
valamint más ritkán előforduló árnyalatok.
Nem hagyományos fémek:
-
vas,
-
acél,
-
platina,
-
réz,
-
bronz,
-
ólom.
Ezek a megnevezések nem minden esetben jelentenek önálló, általánosan elfogadott heraldikai mázat. Gyakran a címerfestészet sajátos színezési megoldásait vagy egyes helyi heraldikai hagyományokat tükrözik.
A nem hagyományos színek már a hanyatló, illetve holt heraldika korszakának címereslevelein is megjelentek. A magyar címereslevelekben is találhatók ilyen példák. A horti és rigyiczai Kovách család 1613-ban adományozott címerében égszínkék mező szerepel, a nánási Fejes család pedig 1654-ben „égszínű” pajzsot kapott III. Ferdinánd királytól.
Rimaszombat egyik történeti címerábrázolásán fekete sas látható égszínkékkel és ezüsttel vágott pajzson. Az égszínkék megnevezést már Peter Suchenwirt osztrák címerköltő is használta Nagy Lajos király címerének egyik mezejére a 14. században.
A bíborvörös, illetve „vérvörös” szín 1701-ben egy cseh lovag címeradományában is előfordult.
Heraldikai vonalkázási rendszer
A fekete-fehér ábrázolásokon, például pecséteken, pénzérméken, rézmetszeteken és nyomtatványokon a különböző mázakat grafikai jelölésekkel különböztetik meg. Erre a célra többféle vonalkázási rendszer alakult ki.
A korai rendszerek között szerepel Jan Baptist Zangrius 1600-ban megjelent jelölési táblázata. A későbbi fejlődésben Silvestro Pietrasanta 1638-ban, majd Marcus Vulson de la Colombière 1639-ben publikált rendszere játszott fontos szerepet. A ma elterjedt heraldikai vonalkázás elsősorban Pietrasanta rendszeréhez kapcsolódik, amely a különböző mázakat egyezményes vonalakkal és pontozással jelöli.
A prémek jelölése saját mintázatuk alapján történik.
A hagyományos jelölések a következők:
A színtörvény
A heraldika legismertebb szabálya szerint fémre fémet, színre színt nem szabad helyezni. Ez az úgynevezett színtörvény, amely a heraldikai ábrázolások megfelelő kontrasztját és felismerhetőségét szolgálja.
A szabály értelmében fém (arany, ezüst) nem helyezhető fémre, és szín (vörös, kék, zöld, fekete, bíbor) sem helyezhető színre. A fémek és a színek váltakozó alkalmazása biztosítja a címerábrák megfelelő elkülönülését.
A színtörvény a heraldika kialakulásának korai szakaszában még nem létezett mindenütt egységesen megfogalmazott szabályként. Elméleti megfogalmazása a késő középkorban, a 14–15. századi heraldikában jelent meg, és az ezt követő heraldikai szakirodalomban egyre meghatározóbbá vált.
A színtörvény alól kivételek is előfordulnak. A legismertebb példa a Jeruzsálemi Királyság címere, amely ezüst mezőben arany jeruzsálemi keresztet ábrázol.
A prémek alkalmazása szintén sajátos helyet foglal el a szabályrendszerben. Mivel a prémek többnyire kétféle máz váltakozásából kialakított mintázatok, elhelyezésükre nem minden esetben alkalmazható egyszerűen a fémek és színek közötti különbségtétel. A hagyományos heraldikai gyakorlatban ezért a prémekre külön szabályok vonatkozhatnak.
Philipp Jakob Spener a színtörvényt a heraldika egyik alapvető axiómájának nevezte:
„Non esse metallo in metallo, nec colorem in colore pingendum.”
A színtörvény alapelve a modern vizuális kultúrában is felismerhető. A megfelelő kontraszt és a jól elkülönülő színek alkalmazása a weboldalak színtervezésében, a vállalati arculatokban és a logók kialakításában egyaránt fontos szerepet játszik.
Természetes szín (lat. proprius, ang. proper)
A heraldikában a címerképek nem minden esetben a hagyományos mázak valamelyikével jelennek meg. Az úgynevezett természetes színű ábrázolás (propria) során az élőlényeket, növényeket, emberalakokat és tárgyakat természetes megjelenésükhöz igazodó színekkel ábrázolják.
Ez a megoldás a magyar címerfestészetben különösen gyakori, főként a késő középkori és kora újkori címeresleveleken. Jellemző példái a zöld halmok, barna fatörzsek, testszínű emberalakok és természetes színezetű állatok. A természetes színezés azonban nem kizárólag magyar sajátosság, a nyugat-európai heraldikában is ismert.
A természetes színű ábrázolás önmagában nem tekinthető a színtörvény megsértésének, mivel a címerképek ilyen színezése eltér a hagyományos heraldikai mázak alkalmazásától. A propria nem önálló heraldikai máz, hanem az ábrázolás módját jelöli.
A heraldikai szakirodalomban a színtörvény mellett további színhasználati elveket is megfogalmaztak. Ezek egyike az az elképzelés, amely szerint egy adott pajzsmezőn belül az azonos heraldikai szín egységes árnyalatban jelenjen meg. Ez azonban nem tekinthető a színtörvénnyel azonos rangú, általánosan elfogadott szabálynak. Az árnyalatok kisebb eltérései önmagukban nem jelentenek új heraldikai mázat.
Források
-
A történelem segédtudományai – A heraldikai színkánon
-
Magyar Katolikus Lexikon – Címer
-
László Szegedi – From tricking to hatching: designation of colours in heraldry (2008)