Ezüst (Argent)
Spelman-féle rendszer
megnevezés
Hu
ezüst
En
Argent
Fr
Argent
De
silber/weiss
It
argento/bianco
Lat
argentum
rövidítés
– ez
a, A, ar, Arg.
Ar
w.
B.
a
bolygó
Hold
Moon
la lune
Mond
Luna
luna
drágakő
gyöngy
Pearl
la perle
Perle
Perla
margarita
szimbólum
☽
Ezüst a heraldikában
Az ezüst a heraldikai fémek közé tartozó színezék. A heraldikában nem önálló fehér színként, hanem az arannyal együtt külön kategóriát alkotó fémként szerepel. A gyakorlatban az ezüstöt gyakran fehérrel helyettesítették, ezért a heraldikai ábrázolásokon a két megjelenítési forma hagyományosan egyenértékűnek tekinthető.
A korai címeresleveleken és heraldikai festményeken az ezüst megjelenítésére valódi ezüstfüstöt vagy ezüstport használtak. Az egyszerűbb kivitelű munkákon a nemesfémet különböző fehér pigmentek helyettesítették.
A 17. századtól kezdve az ezüstöt a fekete-fehér heraldikai ábrázolásokban üresen hagyott, vonalkázatlan felülettel jelölték. A korai bolygószimbólum-rendszerekben a Hold (☽) felelt meg neki.
Etimológia és terminológia
A magyar ezüst szó
A magyar ezüst szó legrégebbi adatai ezüs, ezis alakúak, a végső -t később járult hozzá. Az Új magyar etimológiai szótár szerint valószínűleg finnugor kori örökség, rokona a zürjén eziś („ezüst”) és a vogul ätküš („ólom”); a korábban feltételezett permi átvételt kevésbé valószínűnek tartja. A feltehető finnugor alak („valamilyen világos színű fém”) utótagját a vas szavunkkal vetik egybe. A nyelvemlékekben és a nyelvjárásokban előforduló üst, öst alakok a szó téves, ez üst-ként való tagolásából keletkeztek.
Az angol és francia Argent
A heraldikai szaknyelvben használt Argent elnevezés a latin argentum („ezüst”) szóból származik. A latin szó a görög argyros (ἄργυρος) rokona: mindkettő a „fehér, fénylő” jelentésű indoeurópai *h₂erǵ- tőre vezethető vissza.
Szimbolika
A késő középkor és a kora újkor úgynevezett „hanyatló heraldikájában” az ezüst a tisztaság, az ártatlanság, a bölcsesség és az öröm jelképe lett.
Clément Prinsault rendszerében az ezüst öt erényt jelképezett: az alázatot (humilité), a hűséget (loyauté), a tisztaságot (purité), a fehérséget (blancheur) és az ártatlanságot (innocence). A későbbi heraldikai irodalomban gyakran a tisztaság, az igazság és a feddhetetlenség szimbólumaként értelmezték.
Az arannyal együtt az ezüst alkotja a heraldika két alapvető fémét, amelyek a klasszikus színszabályok szempontjából is kiemelt jelentőséggel bírnak.
Fémes ezüst a heraldikai festészetben
Ezüstfüst és ezüstpor
A reprezentatív címeresleveleken és díszes heraldikai alkotásokon az ezüstöt gyakran valódi nemesfém felhasználásával jelenítették meg.
Az ezüstfüst vékonyra kalapált ezüstlapokból készült, amelyeket ragasztórétegre vittek fel. A finomabb részletek kidolgozásához porított valódi ezüstöt is alkalmaztak, amelyet gumiarábikummal kevertek festhető állagúvá (shell silver).
A valódi ezüst különösen látványos fényhatásokat biztosított, ezért elsősorban a magas rangú megrendelések, címereslevelek és díszes kéziratok készítése során használták.
Ónfüst
A valódi ezüstnél jóval olcsóbb ónfüstöt, vagyis vékonyra kalapált ónfóliát is széles körben használták ezüst helyett, elsősorban falfestészetben, festett tárgyakon és egyszerűbb heraldikai munkákon. Alkalmazását Cennino Cennini is leírja. Az ón kevésbé hajlamos a feketedésre, mint az ezüst, idővel azonban fénytelen, szürkés árnyalatúvá válhat.
Fehér pigmentek a heraldikai festészetben
Mivel a valódi ezüst használata költséges volt, a heraldikai gyakorlatban gyakran helyettesítették fehér pigmentekkel.
Ólomfehér
Egészen a 19–20. századig, a cinkfehér és a titánfehér elterjedéséig az ólomfehér (bázisos ólom-karbonát) volt a legfontosabb és legelterjedtebb fehér pigment. Kiváló fedőképessége miatt a középkori és kora újkori festészet egyik alapvető színezőanyagának számított.
Az ólomfehéret már az ókor óta mesterségesen állították elő ólom, ecetsav és szén-dioxid felhasználásával. A később holland eljárásként ismertté vált technológia évszázadokon át uralta az európai festékgyártást.
San Giovanni-fehér (Bianco di San Giovanni)
A középkori festők körében ismert volt a mészalapú fehér pigment is, amelyet az itáliai források Bianco di San Giovanni néven említenek.
A 14–15. század fordulóján élt Cennino Cennini részletesen ismertette előállítását. Az oltott meszet napokon át naponta friss vízben áztatták és mosták, majd kis pogácsákká formálva a napon megszárították. Eközben a levegő szén-dioxidjának hatására a kalcium-hidroxid fokozatosan finom szemcséjű kalcium-karbonáttá alakult, így tiszta fehér pigmentként vált felhasználhatóvá.
Kréta és gipsz
A kréta (kalcium-karbonát) és a gipsz (kalcium-szulfát) elsősorban alapozó- és töltőanyagként szolgált: a fémfüst alá felvitt alapozás az Alpoktól északra jellemzően krétából, Itáliában gipszből készült. Gyengébb fedőképességük miatt önálló fehér pigmentként ritkábban használták őket.
Későbbi fehér pigmentek
Cinkfehér
A cink-oxid alapú cinkfehéret már a 18. század végén ismerték, festőpigmentként azonban csak a 19. században terjedt el: akvarellfestékként 1834-ben hozták forgalomba Chinese white néven. Az ólomfehérrel szemben nem mérgező, és kénvegyületek hatására sem feketedik meg, ezért a 19. századi címerfestésben is egyre gyakrabban alkalmazták.
Titánfehér
A titán-dioxid alapú titánfehér ipari gyártása az 1910-es évek végén indult meg, és az 1920-as évektől terjedt el. Kiemelkedő fedőképessége miatt a 20. században a legfontosabb fehér pigmentté vált, a modern címerfestésben és nyomdai gyakorlatban is ez az általános.
A heraldikai ezüst öregedése és értelmezése
A történeti heraldikai ábrázolások ezüst felületei az évszázadok során jelentős változásokon mehettek keresztül.
Az ezüst egyik legfontosabb sajátossága, hogy a levegőben található kénvegyületek hatására fokozatosan elsötétedik. Az eredetileg fényes ezüstfelület így idővel szürkés, barnás vagy akár teljesen fekete színűvé válhat. Hasonló folyamat az ezüstöt helyettesítő ólomfehérnél is előfordulhat: kénvegyületek hatására fekete ólom-szulfiddá alakulhat, így a fehér felületek is besötétedhetnek.
Ez a jelenség a heraldikai kutatásban különösen fontos. Számos történeti címereslevélen, zászlón és festett ábrázoláson ma feketének látszó részletek eredetileg ezüstként készültek. Ennek következtében több történeti címerábrázolást és zászlót később hibásan rekonstruáltak, mint például a fekete sereg zászlaját, amelyen az eredetileg ezüst részek feketén jelennek meg. Szintén gyakori példa az oklevelek címerein található magyar és horvát címerek ezüstözése, amely mára vörös–feketének hat, feltéve, hogy a felhasznált vörös pigment sem sötétedett vagy barnult meg időközben.
A modern címerábrázolásoknál más jellegű probléma jelentkezik. A digitális grafikai és nyomdai gyakorlatban az ezüstöt gyakran túl sötét szürke árnyalattal helyettesítik. Ez heraldikai szempontból félrevezető lehet, mert a szemlélő könnyen önálló szürke színként értelmezheti azt, holott a klasszikus heraldikában a szürke nem tartozik az alapvető heraldikai fémek és színek közé.
Módszertani szempontból ezért a történeti heraldikai ábrázolások vizsgálatakor mindig figyelembe kell venni az ezüst elszíneződését (szulfidosodását), míg a modern rekonstrukcióknál kerülni kell az indokolatlanul sötét szürke alkalmazását. Az ezüst helyes értelmezése számos esetben alapvetően befolyásolhatja egy címer vagy történeti zászló eredeti megjelenésének meghatározását.
Források
-
Clément Prinsault - Traité du blason, 1465 körül.
-
Spelman-féle rendszer (Aspilogia, 1654, posthumus kiadás)
-
Philipp Jakob Spener - Insignium theoria seu operis heraldici pars generalis, Frankfurt am Main, 1690.
-
Idősebb Plinius - Naturalis historia, XXXIII–XXXIV. könyv.
-
Cennino Cennini - Il libro dell’arte, 15. század eleje.
-
Zaicz Gábor (főszerk.) - Etimológiai szótár. Magyar szavak és toldalékok eredete, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2006.
-
Új magyar etimológiai szótár - „ezüst” szócikk, HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont (online kiadás).