Heraldikai hermelin

Hermelin (Ermine)

Elnevezések

Hu

hermelin

En

Ermine

Fr

hermine

De

Hermelin

It

armellino

Lat

ermineum

színei

ezüst és fekete

Hermelin a heraldikában

A hermelin a heraldika két alapvető prémének egyike az evet mellett. Eredetét a hermelin (Mustela erminea) téli bundájából származtatják, amelynek fehér szőrzete és jellegzetes fekete farokvége évszázadokon át a rang és az előkelőség jelképe volt.

A heraldikában a hermelint fehér (ezüst) alapon szabályosan elhelyezett fekete hermelinfoltokkal ábrázolják. A prémek sem a fémekhez, sem a színekhez nem tartoznak, hanem a heraldikai mázak önálló csoportját alkotják. A hagyományos felfogás szerint ezért kivételt jelentenek a színtörvény alól, és fémre és színre egyaránt helyezhetők. A jó láthatóság miatt azonban az alapszínük is számít: a hermelint gyakran az ezüsthöz, az ellenhermelint a feketéhez hasonlóan kezelik.

A hermelin különösen a francia, angol és németalföldi heraldikában vált gyakorivá. A magyar és általában a közép-európai heraldikában viszonylag ritka. Családi címerekben is előfordul, de sokkal gyakoribb a címerek külső díszítményein, főként palástok és címersátrak béléseként.

Tartalomjegyzék

Etimológia és terminológia

A magyar hermelin szó a német Hermelin átvétele, amely az ófelnémet harmo („hermelin, menyét”) szó kicsinyítő képzős alakja. A heraldikai szaknyelvben a francia hermine, illetve az angol ermine elnevezés használatos.

A francia hermine a középkori latin (mus) Armenius, azaz „örmény egér” kifejezésre megy vissza; a név a prém feltételezett örményországi eredetére utal. Az angol ermine az ófrancia ermine átvétele. A szó történetében ugyanakkor a germán eredetű, menyétet jelentő szóalak hatása is felmerült.

Szimbolika

A középkori és kora újkori irodalom a hermelint a tisztaság és a méltóság jelképének tartotta. Az erkölcsi példázatokban elterjedt legenda szerint az állat inkább hagyja magát elfogni, mintsem hófehér bundáját bepiszkolja. A 14. századi itáliai Fiore di virtù a mértékletesség példájaként említi. Ugyanezt a gondolatot fejezi ki a Bretagne-hoz kötődő Potius mori quam foedari („Inkább a halál, mint a beszennyeződés”) jelmondat, amelyet a hagyomány különösen Bretagne-i Anna hercegnő személyéhez kapcsol. A címer és a jelmondat tehát nem kezdettől alkotott egységes jelképrendszert.

Bretagne hercegi címere 1316 óta egyszerű hermelinmező: III. János herceg ekkor hagyta el a Dreux-ház sakktáblás mezejét, és a korábbi hermelin szabadnegyedet az egész pajzsra kiterjesztette. A foltok száma a korabeli ábrázolásokon nem volt állandó; a későbbi pénzeken és pecséteken meghatározott számú folt is előfordul.

A hermelinprém története

A hermelin a középkor egyik legértékesebb és legnagyobb presztízsű prémje volt. Fehér téli bundája és ritkasága miatt elsősorban uralkodók, főnemesek és magas rangú egyházi személyek viselhették.

A királyi és hercegi palástok bélésén gyakran alkalmazták, különösen Franciaországban és Angliában. A hermelin ezért hamar a méltóság, az előkelőség és az uralkodói hatalom jelképévé vált.

A heraldikai hermelinminta valószínűleg ezeknek a díszes prémbéléseknek a stilizált ábrázolásából alakult ki. A pajzsokon megjelenő foltok a prémre varrt fekete farokvégeket idézik. A középkori ábrázolásokon alakjuk még meglehetősen változatos volt, és csak fokozatosan vált szabályossá.

A hermelin heraldikai használata

A hermelin nemcsak a pajzs mezejét boríthatja, hanem címerábrák, sisaktakarók, címersátrak és palástok díszítéseként is előfordulhat.

A francia és angol heraldikában a hermelin különösen gyakori prém, és számos uralkodói, főnemesi és egyházi címerben megtalálható. A brit heraldikai hagyományban a hermelin különösen szoros kapcsolatban áll a főnemesi rangjelzésekkel és a koronázási öltözettel.

A hermelin ábrázolása

A ma megszokott hermelinfoltot rendszerint három kis pontból és alatta kiszélesedő farokvégből álló jelként rajzolják. Ez azonban nem minden korban kötött alak: a középkori ábrázolásokon a foltok formája változatos volt, és koronként, országonként eltért. A foltok száma nincs meghatározva, sorokban, egymáshoz képest eltolva helyezkednek el. Fekete-fehér ábrázolásban külön jelölésre nincs szükség: a mező jelöletlen marad, csak a fekete foltokat kell feltüntetni.

A hermelin változatai

A klasszikus hermelin ezüst alapon fekete foltokból áll. Az ellenhermelin már a késő középkorban megjelent, az erminois és a pean angol elnevezés viszont csak később, a kora újkorban terjedt el. A francia heraldika a további változatokra többnyire nem használ külön nevet, hanem a mező és a foltok színét adja meg:

  • Ellenhermelin (angol ermines, francia contre-hermine): fekete alapon ezüst (fehér) foltok.

  • Arany hermelin (angol erminois): arany alapon fekete foltok.

  • Pean (angol pean): fekete alapon arany foltok.

  • Egyéb színváltozatok: a hermelinfoltok más színű mezőn, illetve más színű foltokkal is előfordulhatnak. Ezeket rendszerint a mező és a foltok színének megadásával írják le.

  • Hermelinfolt (francia moucheture d’hermine): egyetlen folt önálló címerábraként vagy szórt mintázatként.

A heraldikai hermelin öregedése és értelmezése

A hermelin ábrázolásának nem volt egységes, kötelező festéstechnikája. A fehér mező készülhetett fehér pigmenttel, például ólomfehérrel, esetenként fémes ezüsttel is; a foltok fekete festéke szintén koronként és műhelyenként változott. Öregedése ezért leginkább az ezüst és a fekete mázéhoz hasonlít.

Régi ábrázolásokon a fehér mező elszürkülhet vagy megfeketedhet, és a fekete foltok is változhatnak. A sötétedésben a festékanyag mellett a hordozó, a kötőanyag és a környezeti hatások is szerepet játszanak. Ilyenkor a foltok jellegzetes alakja és elrendezése segíthet felismerni az eredeti ezüst–fekete prémet, és elkülöníteni az ellenhermelintől. A mai színállapot azonban önmagában nem bizonyítja, milyen festékanyaggal készült az eredeti.

Források

  • Philipp Jakob Spener - Insignium theoria seu operis heraldici pars generalis, Frankfurt am Main, 1690.

  • Bárczay Oszkár - A heraldika kézikönyve, Budapest, 1897.

  • Arthur Charles Fox-Davies - A Complete Guide to Heraldry, London, 1909.

  • Zaicz Gábor (főszerk.) - Etimológiai szótár. Magyar szavak és toldalékok eredete, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2006.

  • Zaicz Gábor (főszerk.) - Etimológiai szótár. Magyar szavak és toldalékok eredete, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2006.

  • Zaicz Gábor (főszerk.) - Etimológiai szótár. Magyar szavak és toldalékok eredete, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2006.