Kék (Azure)
Spelman-féle rendszer
megnevezés
Hu
Kék
En
Azure/Blue
Fr
azur
De
blau
It
azzurro
Lat
cæruleus
rövidítés
– ké
b. – Az., bl.
Az
b.
A.
C.
bolygó
Jupiter
Jupiter
Jupiter
Jupiter
Giove
Iuppiter
drágakő
zafír
Sapphire
le saphir
Saphir
Zaffiro
Sapphyrum
szimbólum
♃
Kék a heraldikában
A kék a heraldikai színek közé tartozó mázak egyike. A nemzetközi heraldikai szaknyelvben az azúr (francia: azur, angol: azure) elnevezés használatos.
A magyar heraldikában a kék különösen gyakori színnek számít: számos fennmaradt címereslevélben és címerábrázolásban találkozhatunk vele, mind a pajzsmezők, mind a címerképek színezésében. A latin nyelvű címerleírásokban gyakran előfordul az égszínkék (coelestini coloris) megjelölés, ritkábban a sötétebb tengerkék (coerulei) is; ezek a megnevezések azonban nem tekinthetők minden korban azonos jelentésű, egységes színneveknek. A világos kék erős kontrasztot biztosít az arany, ezüst és vörös címerábrák számára.
A heraldikai festészetben a kék árnyékolására rendszerint sötétebb kék tónusokat alkalmaztak, míg a kiemeléseket világosabb kék vagy fehéres festékkel alakították ki. Ez a térhatás érzékeltetését szolgálta: a máz attól még azúr maradt, hogy a festő többféle tónusban ábrázolta.
A 17. századtól kezdve a kéket a fekete-fehér heraldikai ábrázolásokban vízszintes vonalkázással jelölték.
A korai bolygó- és színmegfeleltetési rendszerek különböző bolygót rendeltek hozzá: Clément Prinsault rendszerében a Vénusz (♀), a Spelman-féle rendszerben a Jupiter (♃) felelt meg neki.
Etimológia és terminológia
A kék heraldikai neve, az azúr (francia: azur, angol: azure) a perzsa lāžvard (لاژورد) szóból származik, amely a lazúrkövet, illetve az abból nyert kék színt jelölte. A hagyomány a szót a közép-ázsiai lazúrkő-lelőhelyek egyikének nevével is kapcsolatba hozza, ez azonban nem bizonyos.
A szó arab és mediterrán közvetítéssel került a középkori latinba, majd az ófrancia nyelvbe, ahol már a kialakuló heraldikai szaknyelv részeként használták.
Az 1066-os normann hódítást követően Angliában sajátos nyelvi kettősség alakult ki: a heroldok és a francia nyelvű nemesség a hivatalos blazonnyelvben az azure elnevezést használta, míg a köznyelvben az angol blue szó maradt használatban.
Szimbolika
A késő középkor és a kora újkor úgynevezett „hanyatló heraldikájában” a kékhez számos jelképes jelentést kapcsoltak.
Clément Prinsault rendszerében a kék a dicséret (louange), a szépség (beaulté) és az emelkedettség (haultesse) jelképe volt; drágaköve nála a zafír.
Alonso López de Haro 1622-ben megjelent heraldikai munkájában a színt az égbolttal és a tiszta levegővel hozta kapcsolatba.
A Philipp Jakob Spener által idézett Heraldus Britannus a kéket az antik eredetű veneto elnevezéssel illette.
A későbbi heraldikai irodalomban a kékhez gyakran a hűség, az állhatatosság, az igazságosság és a becsület fogalmát is társították.
Ásványi kék pigmentek
Ultramarin
A legbécsesebb kék pigment az ultramarin volt, amelyet a lazúrkőből (lapis lazuli) állítottak elő. A lazúrkő több ásványból álló kőzet, kék színét elsősorban a lazurit adja. A nyersanyag fő forrása az afganisztáni Badahsán tartomány volt, ahonnan évszázadokon át exportálták Európába.
Nevét a latin ultra marinum („tengeren túli”) kifejezésről kapta. Rendkívül magas ára miatt elsősorban a legelőkelőbb kéziratok, címereslevelek és festmények készítésénél alkalmazták.
A pigment előállítása bonyolult tisztítási eljárást igényelt: a lazúrkövet porrá törték, majd több lépésben választották el a kék színanyagot a kőzet többi alkotórészétől; a tisztítás döntő volt a pigment minőségében. A folyamat legismertebb leírását Cennino Cennini őrizte meg a 15. század elején írt Il libro dell’arte című munkájában.
Az ultramarin értéke időnként a nemesfémekével vetekedett, ezért használatát a megrendelők gyakran külön kikötötték. Egyes források szerint előfordult, hogy sérült vagy használaton kívüli kéziratok festékrétegéből megpróbálták visszanyerni a pigmentet, mivel újrafelhasználása gazdaságilag is indokolható volt.
Azurit
A középkori és kora újkori festészetben az ultramarin mellett széles körben alkalmazták az azuritot, amely bázikus réz-karbonátból álló ásványi pigment.
Az ultramarinnál általában olcsóbb volt, és Európa számos rézérc-lelőhelyéről beszerezhetőnek bizonyult. A festők rendszerint finomra őrölték, majd ülepítéssel tisztították. A szemcseméret a színt is befolyásolta: a durvább szemcsék mélyebb, a finomabbak világosabb kék árnyalatot adtak.
Smalt és kobalttartalmú pigmentek
A kora újkor festői kobalttartalmú üvegpigmenteket is alkalmaztak. Ezek közül a legismertebb a smalt volt, amelyet kobalttal kékre színezett káliumüveg finomra őrölt porából készítettek; összetétele a nyersanyagoktól függően változott. Európában a 15–16. század fordulójától ismert, a 16–17. században széles körben elterjedt.
A modern értelemben vett kobaltkéket, a kobalt-aluminátot Louis Jacques Thénard francia vegyész állította elő 1802-ben. Ez már nem üvegőrlemény, hanem önálló kobaltvegyület, ezért a középkori heraldikai festészetben még nem fordulhatott elő.
Szerves kék festékek
Növényi eredetű
Festő csülleng és indigó
Európában a kék növényi festékanyagot sokáig elsősorban a festő csüllengből (Isatis tinctoria) nyerték, miközben az Indiából és más trópusi területekről importált indigó kereskedelme egyre nagyobb jelentőségre tett szert. A kettő használata hosszú ideig párhuzamos volt.
E festékek színanyaga az indigotin volt, amelyet elsősorban textíliák színezésére használtak. Bár a kéziratfestészetben és a díszítőművészetben is előfordultak, a heraldikai festészetben kisebb szerepet játszottak, mint az ultramarin és az azurit. Az indigó színezőereje erős, fényállósága azonban a festékkeveréktől függ: különösen fehér pigmenttel keverve hajlamos a kifakulásra.
A heraldikai kék öregedése és elszíneződése
A történeti heraldikai ábrázolások kék mezői az évszázadok során jelentős színváltozásokon mehettek keresztül.
Ennek egyik lehetséges oka az azurit kémiai átalakulása, amelynek során a pigment zöldes vagy sötét színű vegyületekké alakulhat:
-
Az azurit zöldülése: nedvesség és kedvezőtlen kémiai környezet hatására az azurit zöld rézvegyületekké alakulhat: malachittá, kloridionok jelenlétében pedig réz-hidroxi-kloridokká, például atacamittá és paratacamittá. Ennek következtében az eredetileg kék felület zöldes árnyalatot vehet fel.
-
Az azurit sötétedése: bizonyos kémiai körülmények között fekete rézvegyületek, például réz-oxid (tenorit) vagy kéntartalmú szennyeződések jelenlétében réz-szulfid is képződhet. Az átalakulás nem általános jelenség, hanem a pigmentet körülvevő anyagok és a környezeti hatások függvénye; a kék rétegben látható sötét szemcsék ugyanakkor eredeti ásványi szennyeződések is lehetnek.
A szerves eredetű kék festékek ezzel szemben inkább kifakulásra hajlamosak: az indigó különösen fehér pigmenttel keverve veszíthet színintenzitásából, ezért a történeti forrásokon gyakran halványabbnak látszik eredeti állapotánál.
Módszertani szempontból ez különös jelentőséggel bír a heraldikai kutatásban. Egy ma zöldes, szürkés vagy fekete árnyalatú mező eredetileg akár azúrkék is lehetett. A történeti színek meghatározásakor ezért nem elegendő a jelenlegi színlátványra támaszkodni: a felhasznált pigmentek és azok öregedési folyamatai is számítanak.
Források
-
Cennino Cennini - Il libro dell’arte, 15. század eleje.
-
Clément Prinsault - Traité du blason, 1465 körül.
-
Alonso López de Haro - Nobiliario genealógico de los reyes y títulos de España, Madrid, 1622.
-
Spelman-féle rendszer (Aspilogia, 1654, posthumus kiadás)
-
Philipp Jakob Spener - Insignium theoria seu operis heraldici pars generalis, Frankfurt am Main, 1690.