Címerbitorlás és címerhamisítás
A címerek nem csupán díszes jelképek voltak, hanem a középkori és kora újkori társadalom fontos identitásjelzői, valamint a nemesi státusz és a jogi kiváltságok kifejezői. Mivel a címerhasználat szorosan összefonódott a társadalmi ranggal és az uralkodói adományozással, a címerekkel való visszaélés súlyos erkölcsi és jogi vétségnek számított. A heraldikai gyakorlatban két fő típusa különíthető el a visszaéléseknek: a címerbitorlás és a címerhamisítás.
Címerbitorlás
A címerbitorlás (usurpatio) alatt általában azt értik, amikor egy személy vagy közösség engedély nélkül, jogtalanul használja más – rendszerint előkelőbb vagy ismertebb – család, intézmény vagy testület címerét.
Társadalmi és jogi indítékok: A bitorlás hátterében leggyakrabban a társadalmi felemelkedés vágya állt. Az alacsonyabb rangú nemesek vagy a feltörekvő polgárság egyes tagjai tekintélyesebb nemzetségek jelképeinek átvételével próbálták megerősíteni saját társadalmi helyzetüket vagy alátámasztani nemesi eredetre és birtokjogra vonatkozó igényeiket.
A bitorlás kezelése: Azokban az országokban, ahol a címerhasználatot heroldok vagy heraldikai hivatalok felügyelték, a jogtalan használat ellen hivatalosan is felléphettek. A vétkest felszólíthatták a címer elhagyására, vagy bírósági úton kötelezhették annak megváltoztatására, illetve a használat megszüntetésére. A címerhasználattal kapcsolatos viták esetenként hosszadalmas jogi eljárásokhoz, ritkábban fegyveres összetűzésekhez is vezettek.
Címerhamisítás
Míg a címerbitorlás mások címerének jogtalan használatát jelenti, a címerhamisítás elsősorban a címeradományt igazoló oklevél (armális), illetve a nemesi jogállás meghamisítására irányult.
Hamis oklevelek: A hamisítók elavult, meghamisított vagy teljesen fiktív címeresleveleket készítettek, amelyekre gyakran hamis uralkodói pecsétet és aláírást helyeztek. Az ilyen okiratok célja a nemesi jogállás igazolása, valamint az azzal járó kiváltságok – például az adómentesség vagy a birtokjog – jogtalan megszerzése volt.
Stilisztikai árulkodó jelek: A történészek és heraldikusok számára a hamisítványok felismerése elsősorban formai és technikai elemzésen alapul. Az ilyen okleveleken gyakran találhatók anakronisztikus elemek: olyan pajzsformák, sisakok, sisakdíszek, rangkoronák vagy más heraldikai motívumok, amelyek az oklevél feltüntetett keletkezési idején még nem léteztek vagy nem voltak használatban. Árulkodó lehet az is, ha a címerleírás (blazon) és az ábrázolt címer között alapvető szerkezeti eltérés mutatkozik.
Jogi következmények: A címerhamisítás különösen akkor számított súlyos bűncselekménynek, amikor oklevélhamisítással és a nemesi kiváltságok jogtalan megszerzésével párosult. Az ilyen cselekmények az uralkodói adományozási jogot és a jogrendet sértették, ezért az elkövetőket vagyonelkobzással, rangvesztéssel vagy egyéb súlyos büntetésekkel is sújthatták. Kiemelkedő magyar példa János deák esete, akit nagyszabású oklevélhamisítási ügye miatt halálra ítéltek és kivégeztek.
Hírhedt magyar hamisítók: A magyar történetírásban Zemlényi Gábor neve is összefonódott a hamis nemesi oklevelek, családfák és címerek készítésével. Tevékenysége jelentős károkat okozott a genealógiai és heraldikai kutatásnak, mivel számos hamis adat hosszú időre bekerült a szakirodalomba és a családi hagyományokba.
Hamis restaurálás
A történeti címerek hitelességét nemcsak a szándékos hamisítás, hanem a szakszerűtlen restaurálás is veszélyeztetheti. Régi templomok, kastélyok, síremlékek vagy középületek felújítása során előfordult, hogy az eredeti címereket hiányos ismeretek alapján újrafestették vagy kiegészítették. Ilyenkor megváltozhattak a színek, a címeralakok, a sisakdíszek vagy más heraldikai részletek, sőt olykor teljesen új elemek is kerültek az ábrázolásra. Bár ezek a beavatkozások többnyire nem megtévesztési szándékkal készültek, a történeti kutatás számára félrevezetőek lehetnek, ezért a restaurált címerek értékelésekor mindig figyelembe kell venni a restaurálás korát és körülményeit.
A történeti heraldika számára a címerbitorlás, a címerhamisítás és a szakszerűtlen restaurálások egyaránt fontos kutatási területet jelentenek. Bár ezek a jelenségek a maguk korában jogi vagy történeti problémákat okoztak, a mai kutatók számára értékes forrásul szolgálnak a címerhasználat, a társadalmi törekvések és a heraldikai gyakorlat változásainak megismeréséhez.