Eperjes címere
Lokáció:
Típus:
Jogállás:
Adományozó:
Évszám:
Eperjes fekvése és földrajzi elhelyezkedése
Eperjes (szlovákul Prešov, németül Eperies) Kelet-Szlovákia gazdasági és kulturális központja, az ország harmadik legnépesebb települése, valamint az Eperjesi kerület és járás székhelye.
Kassától 33 kilométerre északra, a Kassai-medence északi részén, a Tarca folyó partján fekszik. A belváros 255 méteres tengerszint feletti magasságon terül el, míg a város legmagasabb pontja a Szinyei-dombsághoz tartozó Malkovská hôrka (480 m). A városhoz olyan egykori önálló települések tartoznak ma városrészként, mint Alsósebes, Németsóvár, Savanyúvíz, Sebessalgó, Sóbánya és Tótsóvár.
Ásványvízforrások és a környék klímája
A város területe rendkívül gazdag ásványi forrásokban: a délnyugati részen gyengén mineralizált kalcium-magnéziumos vizek (Borkut, Ceméte), míg Tótsóvár és Alsósebes környékén jelentős nátrium-kloridos (sós) források törnek fel. A vidék mérsékelten meleg éghajlatú, az éves középhőmérséklet 8,6 °C, az átlagos csapadékmennyiség pedig 631 mm.
Eperjes címere és a név eredete
A település neve a magyar eper szóból származik, utalva a területen egykor vadon termő földi eperre. A város mai hivatalos címere megegyezik az V. László király által 1453-ban adományozott első címeres levéllel: ezüst mezőben három vörös rózsa látható, alatta vörös és ezüst sávokkal.
Eperjes története a középkortól a modern korig
Középkori kiváltságok és a szabad királyi városi rang
Bár a terület már a paleolitikumban is lakott volt, Eperjest írásban először 1233-ban említik Epuryes alakban. A tatárjárás (1241) után jelentős német (szász és flamand) telepeshullám érkezett a városba, ami a fontos lengyel és halicsi kereskedelmi utak kereszteződésében gyors városiasodást indított el.
III. András 1299-ben adományozott városi jogot a településnek, amelyet Károly Róbert 1312-ben várfallal vetetett körül. Gazdasága a 14–15. századi céhalapítások révén virágzott, Eperjes a kiváltságos tárnoki városok közé emelkedett, majd 1514-ben II. Ulászló szabad királyi várossá nyilvánította.
A reformáció, a kuruc háborúk és az „Eperjesi vágóhíd”
A 16. században Eperjes a hazai reformáció és az oktatás egyik bástyájává vált, 1667-ben megnyílt a híres evangélikus kollégium. A 17. századi háborúk azonban súlyos pusztítást hoztak: a várost Basta seregei, majd a Thököly-féle kuruc felkelők is ostromolták.
A város történetének legsötétebb lapja 1687-hez köthető, amikor Antonio Caraffa császári tábornok felállította az „eperjesi vágóhidat” (laniena eperjesiensis), ahol koholt vádak alapján több mint 300 protestáns polgárt és nemest kínoztak meg, és 24 vagyonos embert nyilvánosan kivégeztek. A Rákóczi-szabadságharc alatt, 1704-ben a kurucok 17 havi ostrom után foglalták el a várost, ekkor a fejedelem visszaadta korábban elveszített városi jogait.
A XIX-XX. század megpróbáltatásai és a világháborúk kora
A 19. században a falu az 1831-es koleralázadás egyik gócpontja volt, az 1848–49-es szabadságharc során pedig a branyiszkói ütközet után Görgey Artúr honvédei itt ütköztek meg a császáriakkal. 1887-ben egy katasztrofális tűzvészben a történelmi belváros szinte teljesen leégett.
A trianoni békeszerződésig Sáros vármegye székhelye volt, majd Csehszlovákiához került. 1919-ben a magyar Vörös Hadsereg rövid időre visszafoglalta, és itt kikiáltották a tiszavirág-életű Szlovák Tanácsköztársaságot. A II. világháború alatt, 1941-ben Kassa bombázásakor az egyik elmélet szerint a szovjet gépek navigációs hiba miatt valójában az eperjesi német rádióadót akarták támadni. A város végül 1945. január 19-én szabadult fel a náci megszállás alól.
Az eredeti kép forrása: internet
Szöveg forrása: Wikipedia, valamint Vályi András és Fényes Elek történeti-földrajzi lexikonjai.
A webhely képi tartalmai a Creative Commons 4.0 licenc feltételei szerint szabadon felhasználhatók, amennyiben a forrás egyértelműen meg van jelölve, és a hivatkozás egy teljes értékű, kattintható link formájában a https://cimerek.hu oldalra vagy az adott tartalom pontos webcímére mutat.