Az evet drága prémféleség, a szürke mókus (Sciurus vulgaris) bundájának régies neve. A középkorban az adófizetés részben evetbőrrel történt. A heraldikában borítás („szín„). A francia és egyes német heraldikusok ezt a szürke mókus bundájának háti és hasi oldalából vezetik le. A középkori vaskalapra emlékeztető kis kék és fehér mintákból állt, melyek egymás tükörképei.

A prém a régi heraldikusok kifejezése szerint amfibikus, azaz nem tekintetik színnek, ezért bármely színre vagy fémre lehet alkalmazni.

Általában vízszintes sorokba rendezik. A bit heraldikában a szokványos evet öt sorból áll. Az európai evet háromféle: 1. nagyevet (nagy evetbőr [Bárczay 59. l.], fr, en: beffroi, de: Großfeh, la: maximus petasus), mely kevesebb mint négy (néha három) sorból áll (2 sorból, en: gros-vair, grosvair) és ekkor a mintázatot négyszer nagyobbra kell rajzolni, mint a szokványosat, 2. a szokványos (en: vair) Európában gyakran hatoros, a brit heraldikában ötsoros és 3. a kisevet (it: minuto, de: Kleinfeh, Kleinspalt, en: menu-vair, menuvair, melyből az angol minever, miniver kifejezés [a szibériai szürke árnyalatú mókusprém neve] is származik), mely ötnél több sorból áll. Amennyiben az evet négynél több sorból áll, a francia heraldikában azt általában külön is megemlítik a címerleírásban, míg az angol heraldikában nagyjából csak egyféle evetméretet használnak és a címerfestőre bízzák, hogy hány sort alkalmaz.

Áldásy Antal szerint (1923. 12. l.) a szokványos evet hatsoros, a három sorból álló a „nagy evetbőr”. A magyar heraldikában az evet használata nagyon ritka, míg a francia és angol, valamint a német heraldikában a legkülönfélébb mintázatú és színezetű evetek fordulnak elő, melyeknek külön neveik vannak. Legősibb formájának a lekerekített végű oszlopevet-alakzat tűnik, mely már a preheraldikus korban is megjelenik az uralkodói ábrázolások köpenybélésein.

A francia, angol és egyes német heraldikusok az evetet prémnek tekintik és a szürke mókus bundájában látják címertani eredetét. Mások szerint ennek ellentmond, hogy az evetminták mindig csak heraldikai színként jelennek meg (noha a középkori öltözékben is kimutatható ez a mintázat – lásd alább). Mivel gyakran az egész pajzsot beborítja és a pajzsszélen csonka, egyes heraldikusok szerint eredetét nem lehet a valódi vaskalaptól (de: Eisenhut) levezetni, melyek sokkal alacsonyabbak is voltak, mint az evet heraldikai mintázata. Ez először a 15. században jelent meg a heraldikában (bár Gelre herold címerkönyve valószínűleg már tartalmazta), de ekkor csak nagyon ritkán fordult elő. Sacken az evetet sajátos mintázatnak tartja, mely a rutázáshozvagy a sakkozáshoz hasonlóan kelmedarabok kivágásával jöhetett létre, melyeket a pajzsra erősítettek. Az angol heraldikában (általában) mindenféle mintás pajzstagolást prémnek tekintenek (a rutázást és a sakkozást is).

A szóváti etimológiája

A ‘színnév’ → ‘anyagnév’ jenetésfejlődés lehetőségét az ófrancia vair ‘tarka <szövet, toll>’, francia vair ‘szürke mókusprém’ jelentésváltozás igazolja. (TESz III. 813.) A középangolban veir és vairé alakban fordult elő, ‘tarka, változatos prém’ jelentésben, mely a francia vair-re, ez a latin varius ‘tarka, változatos’ szóra megy vissza.

Névváltozatok

Evetbőr, szürke mókus prém (Pallas n. lex.: prém), vaskalap, burány (Nyáry Albert), gyűszü (Pallas n. lex.: prém), közönséges evetbõr (Bárczay 58.)
de: Eisenhütlein, Eisenhutfeh, Fellwerk, gemeines Feh, Fehfell, Hutfeh, fr: vair, cs: popeličina, sk: nórska veverica, en: vair, it: vaio, es: vero, nl: vair, la: petasites vellus, pelles ariae, pelles variae, pellitus petasus

Evet a viseletben

A mókus fontos szerepet töltött be a germán hiedelemvilágban. Donar isten a vörös mókust szembeötlő bundája miatt szentnek nyilvánította. A germánok és angolszászok a téli és nyári napfordulókon áldoztak neki. Egy magyarországi ásatáson a gyermeksírokban mókuscsontvázakat találtak.

A középkorban drága prémeket csak a nemeseknek volt joga viselni. A prém (de: Feh) olyan heraldikai gyűjtőnév, mely valószínűleg valódi szőrmékre megy vissza. A különféle variánsok alapja az evet lehetett. A heroldok ezen alapmintázatból hozták létre a különféle változatokat.

Egyes középkori ábrázolásokon az evet korábbi mintázata nem vaskalapszerű, hanem golyós (felhős) és cölöpös alakú. A középkorban a stilizált felhős mintázat megegyezett az evettel. Ezek részben már a heraldika kora előtt is kimutathatók az öltözetben. Az igazolt heraldikai ábrázolások a 13. században golyós mintázatúak, száz évvel később pedig már vaskalapszerűek. Ez lett a mai értelemben vett evet standard címertani mintázata.

A heraldikai evet mint mintás alakzat valószínűleg a valódi evetprémre megy vissza és hatással lehetett rá a szűcsök által kikészített hermelinbőr és heraldikai hermelinminta is, mely a fekete farokvégekkel sokkal esztétikusabb és jellegzetesebb, mint a tisztán fehér hermelinprém. Ezért lehet mintázatos a heraldikai evet is. Itt azonban nem az evetfarkakat mintázták az evetbőrrel, mert a mókusprém sokkal kisebb (és ezért értékesebb is lehetett), mint a hermelinbőr. (Egy palásthoz mintegy 110 mókusbundára volt szükség.) Ennélfogva a szürke mókus prémjénél a háti sötét és hasi világos részeket mintázták egymással szimmetrikusan. A korai evetprém oszlopszerű mintázatát az magyarázhatja, hogy az állat bőrének lenyúzása után a lábakon található rész kinyúlt a prémből. Mivel az evetbőr drága volt, ezeket nem vágták le, hanem beledolgozták az evetmintába. Az evetminta azonban nem pusztán oszlopszerű alakzat volt, hanem az oszlopnyúlvány a végein egy arra merőleges bőrdarabbal kapcsolódott a következő azonos színű oszlopnyúlványhoz. Ez is arra mutat, hogy a prém lábrészéből álló nyúlvány a láb alatti prémrésszel együtt alkotott egy bőrdarabot. Így egy prémből négy darabot készíthettek. Később ezen oszlopszerű mintázatből különféle stilizált heraldikai evetmintázatok alakultak ki, míg végül felvette mai vaskalapszerű alakját.

Evet a heraldikában

Az evet nemcsak a mezőben fordulhat elő, hanem, a címerábrák borítása is lehet. Ez főleg a francia heraldikában és az annak hatása alatt álló címerművészetekben fordul elő.

Forrás: Wikipédia

A webhely tartalmai a Creative Commons 4.0 feltételei szerint használhatók fel, kizárólag abban az esetben, ha egyértelműen megjelölik a forrást és a hivatkozásban a https://cimerek.hu oldalra, vagy az adott tartalom webcímére teljes értékű, kattintható link mutat.

A hermelin drága prémféleség, a hermelin (Mustela erminea) téli bundája, fekete farokvéggel. A heraldikában borítás („szín„), mely fehér alapon stilizált farokvégekkel bevetett mezőből áll. Valószínűleg úgy lett heraldikai borítás, hogy valaki egy uralkodói köpeny bélését erősítette a pajzsára. A magyar és a közép-európai heraldikában szinte teljesen ismeretlen, főleg az idegen eredetű családok, valamint a bőrműves-céhek használják, a francia és elsősorban az angol (és a németalföldi) heraldikában viszont nagyon gyakori és különféle változatai alakultak ki. A hermelin a leggyakoribb az angol, a németalföldi és a nyugat-franciaországi heraldikában. Néha a hermelinfarkak számát is pontosan meg szokták határozni. Az angol udvarképes főnemességnéla hermelingalléron alkalmazott faroksorok száma a rangot jelzi.

A szó etimológiája

A magyar hermelin, régi magyar hermelina és a magyarországi latin hermellina a németből származik. Eredeti magyar neve hölgy lehetett. A hölgy jelentése összefügg a hermelinnel és a menyéttel. A Besztercei szójegyzékben (1395 k.) „hermelus: helg | hermelína: helg ber gerezna” alakban fordul elő.

A finnugor kori alapnyelvben nőstényt jelentett, különösen coboly, róka nőstényt. A ‘nő, nőstény’ és a ‘menyétféle állat’ jelentések összefüggése a magyaron kívül is elterjedt volt. A magyarban ide tartozik a meny, menyecske: menyét, népnyelvi szépasszony ‘menyétféle’. (Magyar tájszótár) Az olaszban a bellula, donnola, a fr. belette, es. comadreja, óangol fairy ‘menyét’ jelentése tulajdonképpen ‘nő, szépasszony, szépecske, asszonyka’. A hermelin heraldikai kialakulására tehát a menyét is hatással lehetett.

A nő és a menyét azonosítása az ókori görögöktől kezdve Európa-szerte elterjedt azon hiedelem nyomán, hogy a menyét bűvös hatalmú nővé, nimfává, tündérré változhat. A magyar ‘nő’ → ‘menyétféle’ jelentésfejlődés a finnugor adatok alapján nagyon régi időre nyúlhat vissza. Ehhez a hölgymenyét (Mustela erminea) állatnév előtagjának elvonása is hozzájárulhatott. A feledésbe merült hölgy szót a nyelvújítás hozta divatba.

Hermelin a viseletben

A hermelin egész Európában el volt terjedve. Latin nevét a pelles Armeniae-ből, azaz az örmény prémből vezették le. A legsűrűbb prémje a szibériai hermelinnek volt, de ezt nem használták a nyugat-európai viseletben, így a heraldikában sem.

A középkor legdrágább és legtöbbre tartott szőrméje volt. A középkorban drága prémeket csak a nemeseknek volt joga viselni. A prém (de: Feh) olyan heraldikai gyűjtőnév, mely valószínűleg valódi szőrmékre megy vissza. A különféle variánsok alapja az evet lehetett. A heroldok ezen alapmintázatból hozták létre a különféle változatokat.

Angliában a törvényszolgák báránybőrből készült kámzsát hordtak. A bíró szürke prémes kámzsát viselt, mely mindenféle fehér szőrméből készülhetett (de minuto vario – vö. evet), csak hermelinből nem. Ezt csak a peer és a király hordhatta.

Muszlim források szerint a honfoglalás előtt egyszer a magyarok menyasszonyukért hermelinprémmel fizettek, így jöhetett létre a kapcsolat a hölgy (akkori jelentése szerint: menyasszony) és a hermelin között. Ebből ered a hölgymenyét kifejezés. I. Endre és Salamon király idején gyakran előfordul a helmelina albimissia, a legfehérebb hölgy említése.

Hermelin a heraldikában

A hermelinfoltot (de: Hermelinschwanzen, Schwänzchen) általában (a modern heraldikában) három ponttal jelölik, melyből három vonal fut lefelé. A drága hermelinprém eredetileg magas rangot jelentett. A hermelinfolt felső része, a három pont megfelel az ősi három kör szimbólumnak, mely magas (vallási) rangot jelölt és a kereszténységbe a Szentháromság egyik jelképeként került át. A három aranypont a zálogosokat és a pénzkölcsönzőket is jelölte. Ennek fordított változata a heraldikában a gazdag Medici bankárcsalád címerében is megtalálható, ezért a pénzkölcsönzők és a zálogosok jelképe lett. Egyik változatában a pontokat szárak kötötték össze.

A hermelin általában csak akkor tekinthető borításnak (színnek), ha a mintázat sakkozásszerűen helyezkedik el, azaz egyenletesen, sorokba van elosztva és a pajzs szélein félbeszakad. A pajzson vagy címerábrán általában stilizált farokvégekkel ábrázolják. A hermelin nemcsak a mezőben fordulhat elő, hanem, a címerábrák borítása is lehet (itt nem követelmény a sorokba rendezettség, sem a minta félbeszakadása), sőt maga a hermelinfolt is lehet címerkép. A farokvégek azonban háromszög-, kereszt- vagy más alakban is el lehetnek rendezve.

A prém a régi heraldikusok kifejezése szerint amfibikus, azaz nem tekintetik színnek, ezért bármely színre vagy fémre lehet alkalmazni, anélkül, hogy vétene a színtörvény ellen.

Magyarországon a tímármesterek címerei gyakran alapultak céhük jelvényein, melyet gyakran pajzsformára kivágott prém (hermelin) alkotott. Szinte azonos címert viselt Márton István, szentgyörgyi tímár (1666), valamint Prinzler Márton (1603) és Bona Ferenc (1751) pozsonyi tímármester. Az utóbbi címerét két oroszlán tartotta, melyek a pajzs fölött kardot kereszteztek és ezek fölött galamb látható csőrében zöld ággal (a Szentlélek jelképével). Szőcs Dániel (1617) nagyszombati és Vogh Lőrinc (1601) pozsonyi bőrműves címerében az alsó mező hermelines, a felső kék mezőben ágat tartó galamb. A nagyszombati Kožesnik-Horčička Márton (1578) címerének közepén négyzetre vágott bundabőr van

Forrás: Wikipédia

A webhely tartalmai a Creative Commons 4.0 feltételei szerint használhatók fel, kizárólag abban az esetben, ha egyértelműen megjelölik a forrást és a hivatkozásban a https://cimerek.hu oldalra, vagy az adott tartalom webcímére teljes értékű, kattintható link mutat.