Győr vármegye történelmi címere

Győr vármegye történelmi címere

Győr vármegye történelmi címere

Győr vármegye

(németül: Komitat Raab, latinul: Comitatus Jauriensis, Jaurensis, Arabonensis, Arraboniensis, Javariensis, Raab, szlovákul: Rábsky komitát) közigazgatási egység volt a Magyar Királyság dunántúli részében. A terület ma Magyarország és Szlovákia között van felosztva. Központja Győr volt.

Földrajz

Győr vármegye a legöregebb magyar vármegyék egyike. Szent István király Győr (Geur)német lovagot nevezte ki győri ispánná. Ő a Győr nemzetség őse, és a város, illetve vármegye névadója is. 1177-ben említik először a ma minden történész által hitelesnek tartott ispánjának nevét. 1185-ben III. Béla magyar király egy oklevele utal a létező győri várispánságra. A vármegye iratai 1552-től a nemesi közgyűlés jegyzőkönyvei 1580-tól folyamatosan fennmaradtak.

Székesfehérvár 1543. évi török elfoglalása után a vármegye Győrtől délre eső területe török hódoltsági terület lett. 1593-ban a vármegyében 493,5 porta 859 adózó családfővel, 1594–1598 közt a vármegye teljesen török kézen volt.

Az 1611-es nemesi összeírás szerint Győr vármegyében: 147 nemes jogállású személy, ebből 10 egyházi személy, vagy testület. 20 győri armalista (birtok nélküli) nemes, 41 bajcsi és bácsai prediális (egyházi) nemes, 30 falusi kisnemes, 4 rác nemes. 1616-ban történik első említése az alszolgabírói tisztségnek. 1619-ben a vármegye lakossága Győr város nélkül 150,25 porta, kb. 15 000 fő. 1623-ban keletkezett első adat a táblabírói tisztségre.

1681-ben Győrben 123 armalista, a vármegyében 15 predialista nemes, és 31 falusi kisnemes volt, 1715-ben pedig a vármegyében 8 nemes, 1517 jobbágy, 418 zsellér, összesen 1943 háztartás. Ebből 1911 magyar, 32 német háztartás. 1719-ben Győr város nélkül a vármegye lakossága kb. 13-14 000 fő. 1785–1790 közt II. József magyar király rendeletére összevonták Győr, Moson, Komárom, Sopron, Vas, Veszprém, Esztergom vármegyéket Győri Kerület néven a győri székhellyel.

A napóleoni háborúk során, 1809. augusztus és november közt a vármegye területe, Csilizköz kivételével, francia megszállás alá került.

1888-ban a vármegye lakossága Győr város nélkül 109 493 fő, területe 1381,11 km². 1918-tól a vármegye Dunától északra fekvő területei Csehszlovákia része lett. 1920-ban a vármegye lakossága Győr város nélkül 90 839 fő, területe 1397 km².

1923-ban Magyarországon maradt területeit a szintén csonka Moson és Pozsony vármegyékkel összevonták, létrehozva Győr, Moson és Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyét, melynek neve a második világháború után Győr-Moson megye lett. Ez az 1950-es megyerendezéskor egyesült Sopron megyével, így jött létre Győr-Sopron megye, neve 1990 óta Győr-Moson-Sopron megye.

Forrás: Wikipedia

A webhely tartalmai a Creative Commons 4.0 feltételei szerint használhatók fel, kizárólag abban az esetben, ha egyértelműen megjelölik a forrást és a hivatkozásban a https://cimerek.hu oldalra, vagy az adott tartalom webcímére teljes értékű, kattintható link mutat.

cc logo - 1

Letöltés (SVG)
Hajnik címere

Hajnik címere

Hajnik címere

Hajnik

Az újra rajzolás az eredeti pecsét alapján történt. (szlovákul: Hájniky) Szliács városrésze, 1960-ig önálló község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Zólyomi járásban.

A webhely tartalmai a Creative Commons 4.0 feltételei szerint használhatók fel, kizárólag abban az esetben, ha egyértelműen megjelölik a forrást és a hivatkozásban a https://cimerek.hu oldalra, vagy az adott tartalom webcímére teljes értékű, kattintható link mutat.

cc logo - 2

Letöltés (SVG)
I. Imre magyar király címere

I. Imre magyar király címere

I. Imre magyar király címere

Imre címerének újra rajzolása, az arany pecsétje alapján.

I. Imre

(horvátul: Emerik), (Székesfehérvár, 1174 – Esztergom, 1204. november 30.) Magyarország királya 1196-tól, szerb király 1201-től, 1204-es haláláig. III. Béla király és Châtillon Anna királyné, antiokheiai hercegnő elsőszülött fia. Apja még életében ifjabb királlyá koronáztatta, hogy biztosítsa számára a trónt, Imre ennek ellenére fivérével, a későbbi II. Andrással többször összetűzésbe került, mivel a herceg folyamatosan fellázadt uralma ellen. Apjához hasonlóan Imre király annak érdekében, hogy fia, László utódlását biztosítsa, az ötéves gyermeket ifjabb királlyá koronáztatta, majd megeskette Andrást, hogy mindenben álljon ki László mellett. Imre halála után ugyan fia került a trónra, de az ifjú király hatévesen meghalt, így a korona végül András fejére került.

Élete

Hatalomra kerülése

Fiatalkoráról kevés forrás maradt fenn. Annyi biztos, hogy nevelője egy Bernát nevű, Perugiában tanult káplán volt. Bernát 1192-ben érkezett Magyarországra Gergely pápai legátussal, és III. Béla ekkor bízta meg fia nevelésével. Imre befolyásának hatására 1200 körül Spalato érsekévé választották Bernátot. 1182. május 16-án – apja halála előtt tizennégy évvel – Miklós esztergomi érsek megkoronázta Imrét. Az Árpád-kori magyar történelemben nem volt gyakori, hogy a trónörököst még az apa (vagy előd) uralkodása idején megkoronázzák. 1182 előtt két ilyen eset fordult elő: Salamon 1057. évi és II. István1105. évi koronázására az Imre koronázásakor az országot jellemzőnél lényegesen kiélezettebb belpolitikai helyzetben került sor.

Ha Bélának volt kitől tartania, akkor az a börtönben tartott testvére, Géza herceg volt. A koronázás után Imre nem kapott tényleges hatalmat, nem lett sem társuralkodó, sem egy országrész élén álló herceg. 1194-ben azonban – feltehetően az egyre erősödő magyar előkelők nyomására – Béla Imre hercegre bízta Dalmácia és Horvátország kormányzását. III. Béla 1196. április 24-én meghalt, és Imre akadálytalanul foglalhatta el a királyi trónt. Öccse, András herceg azonban hamarosan hatalmi igényekkel lépett fel.

Imre és András viszálya

Végrendeletében III. Béla Imrére hagyta az országot. Andrásra – területi hatalom nélkül – várakat, nagy birtokokat és sok pénzt hagyott. András örökségéhez tartozott még az a kötelezettség is, hogy vezesse Jeruzsálem visszafoglalására azt a keresztes hadat, amelynek fővezéri tisztét apjának kellett volna betöltenie. András azonban a rábízott pénzt eltékozolta, majd 1197-ben fegyverrel támadt bátyja ellen, és a szlavóniai Macskinál legyőzte. E sikerének köszönhetően nyerte el – bátyjához és apjához hasonlóan – a dalmát-horvát hercegséget. Az Árpád-kori magyar történelemben már addig is előfordult, hogy a családtag trónkövetelő a törvényes király ellen támadt, ehhez azonban minden esetben idegen uralkodó segítségét kellett igénybe vennie. András lázadása volt az első eset, hogy a lázadó fél pusztán az egyre erősödő hazai arisztokráciára támaszkodott.

III. Ince pápa 1198 elején levélben szólította fel Andrást vállalt kötelezettségének teljesítésére, és arra, hogy tartsa tiszteletben bátyja jogait. András nem törődve a pápai intéssel a tengermelléki részeken önálló uralkodóként rendezkedett be és nekilátott a főhatalom megszerzésére irányuló szervezkedésnek. A tervezett összeesküvés azonban lelepleződött és a Somogy vármegyei Rádnál vívott újabb ütközet 1199-ben Imre győzelmével végződött. András VI. Lipót osztrák herceghez menekült, és a két testvér végül 1200-ban, a pápa közbenjárására békült ki. Megegyeztek, hogy együtt vonulnak a Szentföldre, és távollétükben az osztrák herceg kormányozza az országot, András visszakapja hercegségét, és aki tovább él, örökli a másik területeit.

A szentföldi hadjárat azonban nem jött létre, de a belső fegyvernyugvás alkalmat teremtett Imrének a külországi hódításhoz. Beavatkozott a szerb Nemanja István és Vukán belháborújába. 1201-ben fegyveresen hatolt Szerbiába, Istvánt legyőzte, helyébe Vukánt ültette a nagyzsupáni székbe, maga pedig felvette a Szerbia királya címet. A bolgárok ellen 1202-ben kivívott győzelme után egy ideig a Bulgária királya címet is használta.

Imre beavatkozott a német belviszályokba is, a pápapárti IV. Ottót fegyveresen támogatta Sváb Fülöp ellenében. A boszniai bogumileretnekek ellen is sikerrel lépett fel.

Ennek ellenére a pápa és Imre viszonya nem volt felhőtlen, mivel mindketten szerették volna kiterjeszteni befolyásukat Bulgáriára, illetve III. Ince pápa szorgalmazta a keresztes hadjáratot, és a magyar részvételt. Időközben azonban (1203-ban) Imre testvérét, Andrást az időközben megszületett trónutód — a későbbi III. László — elismerésére szólította fel. Ez kiváltotta András újabb fegyveres felkelését, amelyhez Imréénél nagyobb erőt tudott felvonultatni. A szemben álló csapatok már fel is sorakoztak Varasd mellett, de az egyik forrás szerint Imre fegyvertelenül, egy pálcával a kezében fogta el saját táborában Andrást, majd börtönbe vetette. Azonban az ún. „varasdi jelenet” megtörténtét a korral foglalkozó szaktörténészek megkérdőjelezik.

Andrást hívei hamarosan kiszabadították. Ekkortól Imre legfontosabb célja az volt, hogy fia törvényes trónutódlását biztosítsa. 1204. augusztus 26-án János kalocsai érsek a pápa felhatalmazásával megkoronázta III. Lászlót. III. Ince azzal a feltétellel adta hozzájárulását, hogy a kisgyermek helyett apja tegyen esküt a pápaság iránti engedelmességre és a magyarországi egyház támogatására.

Halála

Imre célját elérte, de fiatal kora ellenére közeledni érezte a halált. Fia kiskorúsága idejére Andrást bízta meg az ország kormányzásával és esküt tétetett vele, hogy a kis uralkodóhoz hű lesz. Pénzének csak egyharmadát hagyta fiára, a másik kétharmadot a templomos és johannita rendnek adományozta. Egerben temették el.

Forrás: Wikipedia

A webhely tartalmai a Creative Commons 4.0 feltételei szerint használhatók fel, kizárólag abban az esetben, ha egyértelműen megjelölik a forrást és a hivatkozásban a https://cimerek.hu oldalra, vagy az adott tartalom webcímére teljes értékű, kattintható link mutat.

cc logo - 4

Letöltés (SVG)
Letöltés (PNG)
Kaposgyarmat címere

Kaposgyarmat címere

Kaposgyarmat címere

Kaposgyarmat

Kaposvártól 18 kilométerre délkeletre, a Zselicben található. Közigazgatási területén áthalad a 66-os és 67-es főutakat összekötő, Sántos–Bőszénfa közti 6621-es út – ezen a 66-os sántosi leágazásától bő 4 kilométerre fekszik –, de központjába csak az abból leágazó 66 157-es számú mellékút vezet.

Története

Kaposgyarmat, előbbi nevén Gyarmat nevét 1296-ban említették először, ekkor a Győr nemzetségbeli I. Ders fia, Ders, vásárolta meg. Az 1346. évi nemzetségbeli osztozkodás alkalmával a Szerdahelyi Dersfi család ősei nyerték, majd 1375-ben a Szerdahelyi Dersfiakat iktatták a helység birtokába. 1425-ben Szerdahelyi Csepel János fiai, Imre és Dancs, továbbá Szerdahelyi Dersfi Márton, a Zseliczszentjakabi apátsággal szemben, tartottak jogot e helységre. 1454-ben Dancsfi Pál is birtokos volt itt, aki itteni részbirtokait Somi Mihálynak vetette zálogba. Az 1660. évi dézsmaváltságjegyzék szerint Imrefy Farkasné volt a birtokosa.

1715-ben gróf Esterházy József birtoka volt és csak 3 háztartást találtak itt. 1726-ban pedig már a herczeg Esterházy-féle hitbizományhoz tartozott.

A 20. század elejének adatai szerint ekkor a községhez tartozott Vörösalma-puszta is, melynek neve már 1375-ben is előfordult possessio Veresalma alakban, és ekkor a Szerdahelyi Dersfiakat iktatták birtokába. 1454-ben Szerdahelyi Dancs Pálé volt, aki Somi Mihálynak és Demeternek zálogosította el. 1726 óta pedig a herczeg Esterházy-féle hitbizományhoz tartozott.

Forrás: Wikipedia

A webhely tartalmai a Creative Commons 4.0 feltételei szerint használhatók fel, kizárólag abban az esetben, ha egyértelműen megjelölik a forrást és a hivatkozásban a https://cimerek.hu oldalra, vagy az adott tartalom webcímére teljes értékű, kattintható link mutat.

cc logo - 5

Letöltés (SVG)
Kaposszerdahely címere

Kaposszerdahely címere

Kaposszerdahely címere

Fekvése

Kaposszerdahely község Somogy vármegyében, a megyeszékhely Kaposvártól délre, a Zselic határán található. A falu házainak többsége a Zselicbe vezető főút mentén, a Berki-patak völgyében áll. Két újabb településrész, a Kisszennai és a Szent István lakótelep a völgyre néző dombokon épült.

Története

Kaposszerdahely története 1230-ig nyúlik vissza, amikor is a Monoszló nemzetség fejének, Makariás ispánnak fia, Tamás vásártartási jogot kapott a szerdai napokra Ropoly vára alatt. 1245-ben az emiatt már Szerdahelynek nevezett falut a Dersfiek vásárolták meg, 1332-ben pedig már temploma és plébániája is volt. Ekkor az oklevelek Tókajjal együtt említették. 1335-ben építtette Dersfi Miklós Szent László tiszteletére a pálos monostort. Ugyanebben az évben az országbíró egy peres ügyben fel próbálta méretni Tókaj határait, azonban a környékbeli lakók az udvarnokok helyettes ispánjának és Simon falubírónak a vezetésével nyilazással megfutamították a földmérőket. 1346-ban a két Dersfi testvér, Miklós és Péter egyenlő arányban felosztották birtokaikat, Szerdahely Miklósé lett. 1394-ben a Lőrinc napján tartott szerdahelyi búcsúba Mária királynő is ellátogatott.

1408-ban a falu Szerdahelyi Koron Jánosé lett, 1443–1453 körül a kaposvári vár hoz tartozott. 1495-ben Berzenczei Bornemissza János és rokonai megtámadták a monostort, és elrabolták Danch Orsolya és Danch Veronika ott őrzött iratait. 1501-ben Dersfi Miklós „az őt most nagyon szorongató szükség miatt” számos falvát, köztük Szerdahelyt is elzálogosította Enyinghy Therek Imrének és feleségének, Krisztina asszonynak. 1555-ben, amikor a törökök elfoglalták a kaposvári várat, a szerdahelyi monostor szerzetesei elköltöztek, a lakosság a környező erdőkbe menekült a falu feldúlása elől. 1563-ban a törökök adójegyzéke szerint az ekkor Városszerdahely néven említett településnek mindössze 2 háza volt, de mivel elkezdték a lakosság visszatelepítését, 1571-re már 8-ra emelkedett a porták száma. A törökök ideiglenesen náhijeközpontnak is kinevezték Szerdahelyt. 1706-ban, amikor Kaposvár a kurucok kezére került, a korábban betelepített rácok fosztogatás és gyújtogatás közben elhagyták a zselici falvakat.

1726-ban, amikor sor került a birtokviszonyok hivatalos rendezésére, Szerdahely (a Dersfi család kihalása miatt) a Lengyel és a Prilej családok kezére került. Ők nagy szőlőbirtokokat telepítettek, az egykori monostor helyén pedig ekkor már egy nemesi udvarház állt (romjai egy feljegyzés szerint még 1812-ben is látszottak). 1802-ben az elpusztult templom helyére kápolnát építettek. Az 1831-es kolerajárvány 30 helyi áldozatot követelt. 1867-ben, amikor a vármegye olyan rendeletet adott ki, hogy le kell rombolni a „betyárcsárdákat”, erre a sorsra jutott a szerdahelyi Barna csárda is.

1895-ben, amikor bevezették az anyakönyvek állami vezetését, Szerdahely a szennai anyakönyvi kerülethez került. A század utolsó éveiben az eladósodott középbirtokosok eladták itteni földjeiket, ezzel párhuzamosan kisparaszti családok települtek be a faluba. 1904-ben iskolát építettek, 1909-ben pedig a belügyminiszter a Kaposszerdahely nevet adományozta a településnek (igaz, ez csak 1929-ben lett végleges). Az első világháború kitörésekor a helyieket a Kaposváron állomásozó 44-es közös és a 19-es honvéd gyalogezredbe sorozták be. Kaposszerdahelyt csak 1922-ben nyilvánították önálló kisközséggé, de az adminisztráció továbbra is Szennában maradt.

1918-ban nyílt meg a ropolyi gazdasági vasút, amely Kaposvárt a Ropolyi-erdővel kötötte össze, egyik megállóhelye a szerdahelyi malomnál volt. A helyiek közül sokak megélhetését biztosította az erdei munka: ők minden nap reggel 6-kor felkapaszkodtak a vasúti kocsikra, este 6-kor pedig a fával megrakott vonat tetején utaztak haza. A kisvasút 1929-ben szűnt meg. Két évvel korábban avatták fel a faluban a világháborús hősök emlékművét, 1932-ben pedig makadámutat építettek a falun keresztül. Három évvel később készült el a ma is álló templom. A 28 helybeli áldozatot követelő második világháború utolsó éveiben Kaposszerdahely menekülteket is befogadott a környékbeli településekről. Az elektromos hálózatra 1949-ben kötötték rá a falut. 1950. május 27-én csatolták a településhez Tókajpusztát és a korábban Szennához tartozó Kisszennát is. 1951-ben nyilvánították önálló tanácsú községgé, önálló anyakönyvi kerülettel. A helyi termelőszövetkezet 1961-ben jött létre, majd 1968-ban egyesült a szennai Zselic Táj tsz-szel. 1969-ben megszűnt az önálló tanács, a központ ismét Szennába került. Az ivóvizet 1984-ben, a telefont 1990-ben, a gázt pedig 1993-ban vezették be Kaposszerdahelyre.

Forrás: Wikipedia

A webhely tartalmai a Creative Commons 4.0 feltételei szerint használhatók fel, kizárólag abban az esetben, ha egyértelműen megjelölik a forrást és a hivatkozásban a https://cimerek.hu oldalra, vagy az adott tartalom webcímére teljes értékű, kattintható link mutat.

cc logo - 6

Letöltés (SVG)