Kezdőlap » Kaposgyarmat címere
Kaposgyarmat címere
Kaposgyarmat község Somogy vármegyében, a Kaposvári járásban.
Címerleírás
A címer két háromszögpajzs, ezüst pajzsfővel. A kék pajzsmezőben arany heraldikai liliom (a Győr nemzetség címeréből). Az ezüst pajzsmezőben három aranyközepű vörös heraldikai rózsa. Nagy pajzsban a liliom a Győr nemzetségre utal, mint legősibb birtokosra. A pajzsfőben lévő három rózsa a település védőszentjének, Árpád-házi Szent Erzsébet szimbólumaként került a címerbe.
Fekvése
Kaposvártól 18 kilométerre délkeletre, a Zselicben található. Közigazgatási területén áthalad a 66-os és 67-es főutakat összekötő, Sántos–Bőszénfa közti 6621-es út – ezen a 66-os sántosi leágazásától bő 4 kilométerre fekszik –, de központjába csak az abból leágazó 66 157-es számú mellékút vezet.
Története
Kaposgyarmat, előbbi nevén Gyarmat nevét 1296-ban említették először, ekkor a Győr nemzetségbeli I. Ders fia, Ders, vásárolta meg. Az 1346. évi nemzetségbeli osztozkodás alkalmával a Szerdahelyi Dersfi család ősei nyerték, majd 1375-ben a Szerdahelyi Dersfiakat iktatták a helység birtokába. 1425-ben Szerdahelyi Csepel János fiai, Imre és Dancs, továbbá Szerdahelyi Dersfi Márton, a Zseliczszentjakabi apátsággal szemben, tartottak jogot e helységre. 1454-ben Dancsfi Pál is birtokos volt itt, aki itteni részbirtokait Somi Mihálynak vetette zálogba. Az 1660. évi dézsmaváltságjegyzék szerint Imrefy Farkasné volt a birtokosa.
1715-ben gróf Esterházy József birtoka volt és csak 3 háztartást találtak itt. 1726-ban pedig már a herczeg Esterházy-féle hitbizományhoz tartozott.
A 20. század elejének adatai szerint ekkor a községhez tartozott Vörösalma-puszta is, melynek neve már 1375-ben is előfordult possessio Veresalma alakban, és ekkor a Szerdahelyi Dersfiakat iktatták birtokába. 1454-ben Szerdahelyi Dancs Pálé volt, aki Somi Mihálynak és Demeternek zálogosította el. 1726 óta pedig a herczeg Esterházy-féle hitbizományhoz tartozott.
Az eredeti kép forrása:
https://www.nemzetijelkepek.hu/onkormanyzati-cimerek
(az oldal megszűnt)
A webhely képi tartalmai a Creative Commons 4.0 licenc feltételei szerint szabadon felhasználhatók, amennyiben a forrás egyértelműen meg van jelölve, és a hivatkozás egy teljes értékű, kattintható link formájában a https://cimerek.hu oldalra vagy az adott tartalom pontos webcímére mutat.