I. László magyar király (fiktív) címere

I. László avagy Szent László

I. László, ismertebb nevén Szent László (Lengyelországban: Władysław I Święty, Horvátországban: Ladislav I.; 1040 körül – 1095. július 29., Nyitra) a 11. századi Magyar Királyság egyik legnagyobb uralkodója, a keresztény lovagkirály ideáljának megtestesítője, akit kortársai és az utókor egyaránt a magyar uralkodói eszmény legtökéletesebb képviselőjeként tiszteltek. Apja I. Béla király, anyja a lengyel származású Richeza hercegnő volt. Édesapjától a katonai erőt, édesanyjától a mély vallásosságot örökölte, s ezek életének végéig meghatározó jellemvonásai maradtak.

Ifjúkora és hatalomra jutása

Gyermekéveit részben Lengyelországban száműzetésben töltötte, miután atyja és családja az országon belüli trónviszályok miatt idegenbe kényszerült. Hercegként tért haza, hogy bátyját, Gézát támogassa I. Salamon király ellen. A dinasztikus belharcok közepette a testvére mellett állt, s ezzel biztosította maguknak a dukátus, vagyis a hercegi uradalom birtoklását.

A fiatal László katonai tehetsége már Salamon uralkodása idején is kitűnt. A kerlési csatában (1068) vívott harcban nagy hírnevet szerzett, amikor a betörő kunokat sikeresen visszaverte, s legendás tettével – egy magyar lány megmentésével a menekülő kun vezér kezéből – a lovagi eszmény egyik legszebb példáját adta. Ez a hőstett már életében nagy dicsőséget szerzett számára, s a népi emlékezetben is maradandóan megőrződött.

A pártoskodások során többször is fegyvert fogott, hogy bátyját segítse a trón megszerzésében. Végül, amikor Géza rövid uralkodása után meghalt, 1077-ben a magyar nemesség és főpapság Lászlót választotta királlyá.

Uralkodása és hadjáratai

Szent László uralkodása során egyszerre törekedett a belső rend megszilárdítására és a külső terjeszkedésre. A 11. század közepén a Magyar Királyságot gyakran támadták a keleti nomád népek – besenyők, úzok és kunok –, akiket László többször is sikeresen visszavert. Gyakran felajánlotta nekik a keresztény hit felvételének és letelepedésnek a lehetőségét, amivel erősítette az ország keresztény arculatát.

1091-ben Horvátországot is birtokba vette, részben dinasztikus jogon: testvére, Ilona a horvát király özvegye volt, s az ő kérésére avatkozott be. Ezzel a Magyar Királyság határai jelentősen kitolódtak, s politikai tekintélye megnövekedett. Ugyancsak az ő idejében került magyar befolyás alá az egykori Moesia egy része is.

Sűrű hadakozásai miatt uralkodásához számos csoda kötődik, amelyek legendás alakját tovább erősítették:

• menekülésekor a szikla meghasadt előtte, hogy oltalmat nyújtson;

• katonái számára imádságára szarvasok és forrásvíz jelentek meg;

• ellensége elé szórt pénzei kővé változtak.

Ezek a csodák a középkori hagiográfia fontos elemei lettek, s hozzájárultak szentté avatásának előkészítéséhez.

Egyház- és kultúrpolitika

Szent László különösen nagy figyelmet fordított a magyar egyház megszilárdítására és szervezeti megerősítésére. Több apátságot és püspökséget alapított, és adományokkal támogatta a meglévő egyházi intézményeket. Uralkodása alatt terjedt el szélesebb körben a káptalani és főesperesi szervezet, amely a későbbi magyar egyházi struktúra alapját képezte.

1083-ban László kezdeményezésére avatták szentté a keresztény magyar állam első szentjeit: István királyt, fiát Imrét, Gellért püspököt, valamint a zoborhegyi remetéket, Zoerard-Andrást és Benedeket. Ez a szentté avatás nemcsak a keresztény hit megerősítését szolgálta, hanem a magyar királyság európai egyházi tekintélyét is növelte.

Szent László és a keresztes eszme

Uralkodása idején Európában egyre erősebbé vált a keresztes hadjáratok gondolata. László neve felmerült az első keresztes hadjárat egyik lehetséges vezéreként, ami mutatja, hogy a kontinens keresztény uralkodói között is kiemelt megbecsülést élvezett. Azonban 1095. július 29-én bekövetkezett halála megakadályozta, hogy ebben a szerepben is kipróbálhassa magát.

Halála és szentté avatása

I. László király 1095-ben halt meg Nyitrán, és a nagyváradi székesegyházban temették el. Emlékét a magyar nép kivételes tisztelettel őrizte meg: hősies alakja, lovagi erényei és a hozzá kapcsolódó legendák a középkori magyar identitás egyik alappillérévé váltak. 1192-ben III. Celesztin pápa szentté avatta, ezzel hivatalosan is a katolikus egyház szentjei közé emelte.

Öröksége

Szent László alakja a magyar történelemben és kultúrában máig meghatározó. A középkori Magyarország lovagkirályának tekintették, aki egyszerre volt hadvezér, törvényhozó és hithű keresztény uralkodó. Tisztelete a középkor óta töretlen, számos templom, freskó és kódex őrzi alakját. A 19. századi nemzeti romantika korában ismét mintakép lett, a magyar múlt egyik legfényesebb alakjaként.

Az eredeti kép forrása: Internet
Szöveg forrása: ChatGPT